A tudatlanság kényelmes karosszéke :-)

Butának kellene maradni - mindenben. Mert milyen jó is az, ha az esélytelenek nyugalmával emelhetem fel a kezem, hogy: bocsi, de én ehhez nem értek... tudod, hogy hülye vagyok hozzá... ne várj el tőlem semmit, mert úgysem vagyok képes semmire. Én már csak ilyen aranyos, szerethető együgyű vagyok, elégedj meg ezzel.

Aztán felcsipegetünk némi morzsát, ami még messze van attól, hogy "tudás"-nak lehessen nevezni, fényévekre van a lehetőségtől, hogy bátran kiálljunk és szónokoljunk - ennek ellenére a kisördög ösztökél minket arra, hogy igenis véleményt/ítéletet formáljunk és ennek természetesen hangot is adjunk. Tombol bennünk az ego, hogy felfedeztük a spanyol viaszt, fújhatjuk mi is egy kicsit már a Passzát szelet... aztán persze nagyon hamar kiderül, hogy ez mennyire nem igaz. Kiderül ez pedig abból, hogy a nálunk okosabbaknak immár joga és kötelessége minket a hibáinkra figyelmeztetni, ha úgy tetszik, tanítani, és nem csak megpaskolni a buksi fejünket, hogy jóvan... elvan a gyerek, ha játszik. Az igazság pedig köztudottan nagyon fájdalmas tud lenni. Felkelve a kényelmes karosszékből, két lépés után rájövünk, hogy járni bizony nem is olyan egyszerű, pedig látjuk, hogy mások már futnak.

Hát itt tartok most. Több dologban. :-)