"Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom. Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz. Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük. A ködnek anyja a völgy, apja a hegy, sírásója a szél, és siratója a napsugár."
/Fekete István/
5 megjegyzés:
A post olvasójának pedig a szívéhez szól. Mert ő is szereti a ködöt és Fekete István írásait is :) És sokszor, nagyon sokszor van "honvágya" az Alpok magasabb részei után. Oda húz a szíve, ahol pipálnak a hegyek felhőket, ködöt.
Köszönöm :)
Mi is láttunk ilyent most hétvégén, csodaszép volt! :)
egyszer belekocsikáztunk egy felhőbe, az is szép volt :)
Nagyon örültem ennek az idézetnek. A ködöt is, Fekete Istvánt is, és a hangulatot is szeretem...
krikszi
Én meg Fekete Istvánt szeretem, de nagyon :)Szegény kölkek a suliban hidegrázást kaptak a Tüskevártól, ahogy oldalakon keresztül arról ír, hogyan hajladozik a nádas a szélben, én meg nem értettem, mit nem lehet ezen imádni, hiszen szinte látja az ember maga előtt az egészet...
Megjegyzés küldése