V mint.... :)

Ez viszont az én könyvem. A két szálon futó történet nagyon kedves, de majdhogynem elhanyagolható… Viszont a leírás egyrészt visszavisz az 1600-as évekbeli helyszínekre, mikor a Salute épült… mikor még fedett gondolák imbolyogtak a csatornák vizén… mikor az orvosok még a hosszú csőrű maszkban jártak karneváli időn kívül is… mikor a Serenissima bérgyilkosai ólálkodtak a sötét sikátorokban éjszakánként, ruhaujjukban gyilkos muranoi üvegtőrt* rejtegetve.

A másik szál pedig napjainkban játszódik: a szereplőkkel együtt felülök én is a Fondamenta Nove-n a 41-es vaporettora, ami a San Michelere és aztán Muranora visz… nem tudom a szemem levenni a fűvőcső végén szépséges tárggyá alakuló olvadt üvegről… nézem a szállodai szoba mennyezetén a lagúna napsütötte vizének  visszatükröződő vibráló foltjait…  eldugott kis trattoriákban ebédelek**… járom az utcákat… macskakövek, hófehér Rialto, a két oszlop a Piazettán… a kötelek csikorgása ahogy kikötik a vaporettot ahhoz a vas izéhez… a lemenő Nap fénye a S. Marco mozaikjain... pfff… ott vagyok… pedig az idén nem akartam oda menni. Mert szeretnék máshová is menni. Jaj. (Tudom, van gondom…:-P )

*A leírás szerint az ilyen „penge” százszor élesebb volt bármilyen más hasonló tárgynál. Hajszálvékony, de halálos sebet ejtett, a gyilkos egy végső mozdulattal letörte az üvegtőr nyelét, így a seb szinte vértelenül összezárult az áldozat testén, immár örökre magába zárva az éles üvegdarabot. Brrrrr… ezek a velenceiek….:-o

**Tanultam egy szót: ombre. Azt jelenti: árnyék. De Velencében jelenti a bort is, mert régen a kereskedők a San Marcon folyamatosan mozgatták a szekereiket, hogy a nedű állagát megóvandó  mindig a Campanile árnyékában legyenek. Szóval elvileg ha azt mondom: „due ombre” – akkor ki kell hozniuk két pohár bort. Hát ezt ki kell próbálnom! :-)