Kíp szmájling... :P

Hét napja kapok ambulánsan infúziót holmi hónapok óta tartó makacs derékfájásra. Ugyan a különböző leleteim szerint épp most múltam 30 és mit keresek én itt?, azért a kis gonoc szúrós érzés csak ott van a fenekem a csípőm tájékán, hát ha kelletlenül is, de végig kell csinálni a procedúrát, aztán majd jól meggyógyulok - előbb vagy utóbb. :-/

Szóval nem is én lennék, ha nem az történne, hogy valami érthetetlen elírás folytán az ambuláns lapomon a beutaló részleg a Meddőségi Osztály. Sem életkorom, sem egyéb okok, egész konkrétan a hímnemű populációhoz fűződő, momentán nem létező viszonyom nem indokolja a dolgot - ja, és nemmellesleg van két gyerekem is. Mégis, több, fecskendővel közeledő ápolónőnek el kell magyarázni, hogy áhhh... nemis... és ugyammá.... majd együtt kell velük röhögni a tévedésen, lehetőleg pont akkor, amikor éppen szúrnak. Pedig az fáj. 

Rendes népség van arrafelé. Mivel Honvéd Kórház, először kicsit fura, hogy a folyosókon pisztolyos, terepszínű manusok kószálnak. A nővéreknek pedig vállap van a köpenyükön, a névtáblájukon meg az, hogy "főtörzsőrmester". Jakérem, én még ilyesmire rá tudok csodálkozni, tök vicces. Azon már kevésbé mulatok, mikor az idősebb betegtárs odaáll mellém, hogy ő egy kicsit később kerül sorra, és akkor beszélget velem, hogy ne unatkozzak. Mondtam én, hogy unatkozok  baffki???? Egyébként is: inkább unom magam halálra, minthogy végighallgassam a betegségek és kezelések történetét, rácsodálkozzak a kék tiplikre és piros szúrásnyomokra. Na de kéremszépen, ez itt mégsem a Halálos fegyver nemtudomhány!!!! Mivel rendkívül tanulékony vagyok, mikor legközelebb a néni közelít: 1) belemerülök a könyvembe, bár egy kézzel alig tudom tartani; 2) alvást színlelek; 3) a telefonomban böngészem hosszasan a semmit.

Nem tudom, mi van a kokszban de először nagyon álmos leszek tőle (a leírását meg sem mertem nézni, mert én olyan vagyok, hogy ha TUDOM mi lehet a mellékhatás, akkor az nekem rögtön lesz is :-P ) Aztán nagyon éhes leszek. De nem úgy éhes, hogy hazajövök, aszt' "mi van kaja?", hanem úgy, hogy HA NEM EHETEK egy bizonyos ételt mondjuk egy óra húsz percen belül, akkor biztos szörnyűséges halállal fogok elpatkolni még ma délután. A meddőségtől van a kívánósság - egyértelmű. Tegnap az ambuláns szobában immár régi ismerősként köszöntött infúziós társaság éppen valami tökfőzelékfasirttal témát feszegetett vagy fél órán keresztül, de úgy, hogy már a nyálam csurgott - pedig normális pillanataimban a fasirttal ki lehet üldözni a világból. Miután le lettem kötve a csövekről és kicsit pihenkéztem, kitúrtam a táskám aljából a néhány hete ottfelejtett joghurtos Cerbona szeletet, ami még fénykorában is rettenetes, most pedig  már olyan állapotban volt, hogy alig bírtam kivarázsolni a masszává nyomódott cuccot a papírból. De győztem!!! Aztán az izomlazítóktól pamutszerűvé vált lábaimmal közelítettem a parkoló autóm felé, közben azon törve a fejemet, hogy HOL tudok tökfőzeléketfasirttal zsákmányolni a lehető legrövidebb idő alatt. Eurocenter! Főzelékfaló! És igen! Negyed órán belül ott voltam, és lehetett is kapni, és úgy tudtam enni azt az ócska kaját műanyagtányérból műanyagkanállal, hogy legalábbis a Hiltonban éreztem magam. Ma nyitott szemmel is túrógombócról álmodom... sajnos kicsit késve érkezett a vágyakozás, nem szereztem be hazafelé a hozzávalókat. Most próbálom becserkészni a családfőt, hogyaszongya (ártatlan, fáradt arc, kivertkutya tekintet): "esetleg... mész ma még a boltba...?" "Miért, mi kéne?" "Ááááááásemmmmiiiii.... de ha esetleg mész, akkor túró meg tejföl...." (Már öltözik.)

A szomszéd meg itthon van egy ideje nyugdíjban, és pont akkor kezdett fúrni-faragni a fal túloldalán, mikor indokolt csicsikálásomba kezdtem volna a szobácskámban... úgyhogy most itt vagyok alvás nélkül és pillanatnyilag még túrógombóc nélkül... hát élet ez?????

És végül: mire jó az elhülyítő infúziós kezelés? Hogy a közben kapott egyéb rossz hírek nehezebben jutnak el a tudatomig. :(