Gyémánt László festőművész felesége az idén februárban hunyt el, mindössze 42 éves volt. A művész rá emlékezve alapította meg a Krisztina-díjat, amelyet ezentúl minden évben egy olyan művészfeleségnek adományoznak, aki méltó múzsája, hátországa, támasza, "őrangyala" művész társának.
Az első Krisztina-díj tulajdonosa Geisler Edit, Fehér László Kossuth-díjas festőművész felesége, aki nem csak két gyermekkel ajándékozta meg férjét, hanem valóban az egész életével: a gyermeknevelés és háztartás mellett kiállításokat, interjúkat szervez, katalógusokat állít össze, tárgyalásokon vesz részt, tehermentesítve ezzel a férjet, és biztosítva számára, hogy kizárólag a festészettel foglalkozhasson. Ahogy ő mondja: "én ilyen módon lehetek a művészettörténet része".
Boldogok. És van egy csomó (kusza?) gondolatom ezzel kapcsolatban... Hogy miért is igyekszünk mi nők beledöglésig megvalósítani önmagunkat? Hogy miért nincs bennünk alázat a klasszikus női feladatok iránt? Hogy miért nem szeretjük annyira Őt, amennyi ahhoz kell, hogy másodhegedűsként is teljesnek (a legteljesebbnek) érezzük az életünket? Persze nincs mindenkinek Kossut-díjas férje, de ez majdhogynem lényegtelen: bármilyen más hivatás esetén is példaértékű nekem az ilyen történet. A feminizmus meg tőlem le is mondhat... :P :)
P.S. Mennyit dumálok mostanában...! :P Na, majd holnap felteszem az új mozaikos csöbrömet. :)
Boldogok. És van egy csomó (kusza?) gondolatom ezzel kapcsolatban... Hogy miért is igyekszünk mi nők beledöglésig megvalósítani önmagunkat? Hogy miért nincs bennünk alázat a klasszikus női feladatok iránt? Hogy miért nem szeretjük annyira Őt, amennyi ahhoz kell, hogy másodhegedűsként is teljesnek (a legteljesebbnek) érezzük az életünket? Persze nincs mindenkinek Kossut-díjas férje, de ez majdhogynem lényegtelen: bármilyen más hivatás esetén is példaértékű nekem az ilyen történet. A feminizmus meg tőlem le is mondhat... :P :)
P.S. Mennyit dumálok mostanában...! :P Na, majd holnap felteszem az új mozaikos csöbrömet. :)
13 megjegyzés:
... és igen, tudom, hogy anyagi vetülete is van a dolognak... meg aztán jön az, hogy válás estén a férj magának követel mindent, mert az asszony "nem dolgozott"... de most nem erre akartam kihegyezni a történetet.
Egy megfelelő férj mellett sztem megtehető ez. Nézd, az én férjem pl nem Kossuth-díjas, de az Ő szakmájában maximális odaadás híján - a feleség részéről - garantált a kikészülés. (Most akar megpróbálni egy nagyon kemény sulit is. Az ő rangjából ő lesz az első. És én nagyon büszke vagyok rá!) Támogatom, ahogy tudom.
És mellette nagyon jól elvagyok a magam kis hobby-jaival. Legkevésbé sem okoz még problémát ez az életforma. Remélem, így is marad!
Viszont látok olyan feleséget, aki megtehetné, h úgy éljen, mint mi, de nem, ő csipp cupp állásokért görcsöl (alig fizuért), nem is élvezi, a hátartást, a férjét sem látja el, csak mindig fáradt, nyűgös. Csak azért teszi gyakorlatilag, h azt mondhassa dolgozik - munkahelyen, s veszekedhessen a nadrágon a férjével. S csodálkozik, h évek óta nem jön össze a bébi...
Ahova festeni járok, ott a feleség a művész. És nyolc évvel idősebb a férjénél..... aki imádja, és aki szervezi a dolgait, és figyel rá, hogy E. nyugodtan tudjon dolgozni, alkotni. Szeretem nézni és figyelni Őket. Ahogy összetartoznak, ahogy kiegészítik egymást. Amikor tavasszal voltunk egy kiállításmegnyitón, ahol több nemzetközi művész közt E. festményeiből is volt néhány, a galéria tulajdonosa külön megköszönte E. férjének a segítségét, és egyáltalán, azt, hogy van, hogy olyan, amilyen.
Szóval ilyen is van:), és jó ez így is.
(Most teleírom a kommentboxodat:), mert még van mondanvilaóm)
Én szeretnék már hátország lenni.T-nél éreztem azt, hogy te jó ég, milyen jó lehet egy nagyszerű ember mögött biztos támaszként állni. És ez egyáltalán nem önfeladás, sőt, így is ki lehet teljesedni. Csak tényleg a megfelelő ember mellett történhetik meg mindez. Azt hiszem....
És örülök, hogy ilyen sok gondolkodnivaló gondolatokat biggyesztessz ide:).
Én úgy gondolom, hogyha megtalálja az ember az igazi Társát, így nagybetűvel, akkor nem kérdés, hogy hátországként szeretne csak és kizárólag funkcionálni. Én is csak mostanában érzem ezt, hogy elment mellettem az élet, és nem voltam soha hátország...de nem volt ki mellett az lennem.
Éppen a múltkor mondta egy férfikollégám a nagyfőnök feleségéről (aki egyébként dolgozik is egy állásocskában), hogy tökéletes hátországa a férjének. És belegondoltam, valószínűleg nem is működne enélkül a családjuk, hiszen a főnököm estékig bent van (megjegyzem, néha szerintem csak megszokásból). Nem minden nő alkalmas hátországnak. És nem minden férfi igényli ezt. Szerintem.
Ja, és talán nem is minden "hivatás" igényel ilyen szerepkört maga mellé.
És a hátország néha talán többet dolgozik, mint ha "csak" állása lenne. De igen, hajlamosak vagyunk felületesen ítélni ("jééé, neki kijutott a jóból"). Én is hajlamos vagyok.
teide
Persze, ez így van... De nekem azért tetszik ez a hír, mert ezzel a díjjal legalább elismerik azokat, akik olyan helyzetben vannak, hogy erre a fajta "szolgálatukra" szükség van.
Az ítélkezés némileg jogos, hiszen a hátország nőknek azért valóban könnyebb helyzetük van, mintha melózni rohannának időre, és valami lökött főnöknek kellene engedelmeskedni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy esetleg tényleg valamilyen saját karriert/sikert adtak fel a párjuk sikeréért, továbbá vállalták az anyagi kiszolgáltatottságot, és akkor szerintem rögtön helyrebillen a mérleg.
De! Igazából az lehet a jó, hogy az ilyen házaspárok nem is vacakolnak ennyit a mérlegeléssel, mint mi most itt... egyszerűen csak élnek, ahogy MINDKETTŐJÜKNEK a legjobb. :) :)
Most hirtelen az a mondás jutott eszembe, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő :)
Szerintem igen is fontos a meghitt családi háttér biztosítása, ahová a megfáradt családtagok (férj, gyerekek) hazatérhetnek töltekezni.
Sosem voltam karrierista, ha csak ennyit meg fogok tudni valósítani az életben, már boldog leszek :)
Nekünk 30 éve működik ez, de ez még a régi iskola... mi még hittünk az ún. ősi női/férfi szerepekben. Ma nem tudom, hogyan döntenék, mert ez már egy más világ ... és nem feltétlenül jobb, de más, nagyon más. Meg persze az is feltétlenül igaz, hogy segíteni csak a megfelelő férjet lehet. Szívből, őszintén, de olykor megalkuvásokkal.
A díj remek gondolat és sokat elárul László és Krisztina kapcsolatáról.
idézet egy 2007-es blogbejegyzésemből (már nem emlékszem, hol olvastam):
"Egy felmérés szerint a magyar nők 70 %-a érzi úgy, hogy feleségként, anyaként, háziasszonyként találná meg igazi hivatását. "Te csak otthon vagy?" - sokszor kicsit lesajnálóan hangzik el a kérdés, sőt a kiszolgált családtagok is képesek azt állítani, hogy a "mama nem dolgozik". Márpedig az otthon végzett munka is igenis munka! Amerikában például már régen kiszámolták, hogy egy családanya - ha fizetésért dolgozna - évi 25 millió forintnak megfelelő összeget keresne. 92 órás (!) munkahetében legalább kilencféle munkakört tölt be: szakácsnő, takarítónő, óvónő-tanárnő, portás, számítógépkezelő (), házgondnok, pszichológus, szerelő, bíró-ügyvéd egy személyben. Más kérdés persze, hogy mindez mérhető-e pénzben? "
Na, ezt viszont Müller Péter írta. 2008-ban posztoltam.
Müller Péter a házasságról
"A házasság: sorsközösség. Alapja ennek is a férfi-nő kapcsolat, de ez hamar kiszélesül, s lesz belőle gyerekszeretet, rokonsági viszonyok, munkakapcsolatok, küzdelmek a megélhetésért, főleg egymásért. Manapság még egy újabb frontot is kell nyitni: harcolni kell egy beteg társadalom ellen, mely az ilyen sorsközösségeket, éppúgy, mint a lelkünket, föl akarja dúlni. Őrült világban élünk. A mai életünk soha nem tapasztalt módon vált egocentrikussá. Kemény lett, durva, anyagias és önző. A családról csak papolnak - valójában olyan zaklatott, kaotikus, rohanó világot kényszerítenek ránk, amely szétrombolja azt. Lényünket olyan mértékig önzővé neveli, hogy szeretetképtelenné válunk. Én-pánikban élünk. Én-görcsben. S ha önmagunkkal rossz viszonyban vagyunk, hogyan éljünk bárkivel jó viszonyban? "
Nem csípem MP-t. Aki ezt pölö elolvassa, az élettől is elmegy a kedve... :P Persze tudom: ki van ragadva a kontextusból - de akkor is. Annak ellenére, hogy nekem nem sikerült, bátran állítom: a házasság vagy a párkapcsolat NEM ilyen. Bele is döglene mindenki.
azt hiszem valahogy genetikusan nagyon alkalmasak a nők arra, hogy biztosítsanak mindent a férj/pár hátországának - és ez minket kielégít többnyire és nagy büszkeséggel tölt el... főleg akkor, ha a párunk mindezt észreveszi és meg is köszöni :)
Megjegyzés küldése