Amikor kiszállt az autóból és tett felém néhány lépést, nem kellett gondolkoznom: ezerből megismertem volna. Legalább 15 éve nem láttam, a helyes kamaszból jóképű, magas, szakállas férfi lett, sötét haja alól kivilágítottak a kék szemei, fekete szerelése a bőrdzsekivel vagánnyá és divatossá tette. Nem tudom, hogy történt, de ott a körút közepén szinte a nyakába ugrottam - pedig nem vagyok az az ölelkezős fajta. És ami még jobban meglepett: ő ugyanúgy megölelt, éreztem a szorítását, a még-mindig-buksi fejét lehajtva a vállamra, és éreztem az időt... ahogy telik az a néhány másodperc, és éreztem az örömöt... hogy egyáltalán nem húzódik el. Amikor elengedtük egymást, csak annyit mondott: "ezer éve..." és hogy: "olvastam a könyvedet, nagyon jó..." - közben remegett a keze, ahogy cigarettára gyújtott.
Harminc éve lettem a keresztanyja. Én magam is kialakulatlan voltam, önálló de érzelmileg éretlen. Keresztszülővé válni nagyon klassz volt: szép ünnepség, templom, gyertyák, pap bácsi, elérzékenyülés meg minden. A szöveget amit mondattak velem, nem fogtam fel, csupán hozzá tartozott az eseményhez. Ennek ellenére jó keresztmama, jó barátnő voltam: az első időszakban gyakran ott aludtam, éjjel melegítettem a kaját, pelenkáztam, gügyögtem, játszottam, ahogy kell. Később voltak közös karácsonyaink, közös születésnapjaink, közös nyaralásunk, úgy 14 éves koráig közös volt az életünk.
Aztán valamit elrontottam... olyan nagy lett, kamaszos... nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Nem mentem el a ballagására... nem álltam mellette, mikor problémák adódtak a családjában. Kifogásokat kerestem és találtam, a közöttünk mélyülő árokból végül szakadék lett. De hogyan telhetett el 15 év??? Hová lett ez a rengeteg idő? Hányszor tesszük fel ezt a felesleges kérdést, és soha nincs rá válasz. Mindenesetre a lelkifurdalást miatta éppen ugyanennyi éve cipelem.
Sok dologban lenne segítségre szüksége. Nem áltatom magam, hogy pont én vagyok az, aki ezt a segítséget meg tudná neki adni, de szeretném megpróbálni. Hogyan fogjak hozzá? Nem mondhatom, hogy na gyere, keresztanyád 15 év után előkerült a semmiből, majd most jól megmondja neked a tutit a zéletről... Nem lehet faggatni, nem lehet rátelepedni, semmiféle jónak látszó megoldást ráerőszakolni.
Azért vannak ötleteim... (persze! :-) ) egészen világrengetőek: találkozni, beszélgetni, vacsorázni... megtalálni újra azt a régi nyelvet, amit gyerekkorában beszéltünk... a barátja lenni... mindeközben pedig talán mégiscsak lesz egy-két értelmes mondatom, amivel segítek neki - és amivel halkabbra vehetem a lelkiismeret kutyáinak ugatását közvetlenül a fülem mellett. Meg fogom találni az utat hozzá... talán még nem késő keresztanyának lenni.
Nem tudom, ki hogy van vele... az én életemben a legszebb dolgok a legfájdalmasabbak. Néha annyira, hogy majd' beledöglök... de valahogy... éppen ezektől vagyok ember...
Sok dologban lenne segítségre szüksége. Nem áltatom magam, hogy pont én vagyok az, aki ezt a segítséget meg tudná neki adni, de szeretném megpróbálni. Hogyan fogjak hozzá? Nem mondhatom, hogy na gyere, keresztanyád 15 év után előkerült a semmiből, majd most jól megmondja neked a tutit a zéletről... Nem lehet faggatni, nem lehet rátelepedni, semmiféle jónak látszó megoldást ráerőszakolni.
Azért vannak ötleteim... (persze! :-) ) egészen világrengetőek: találkozni, beszélgetni, vacsorázni... megtalálni újra azt a régi nyelvet, amit gyerekkorában beszéltünk... a barátja lenni... mindeközben pedig talán mégiscsak lesz egy-két értelmes mondatom, amivel segítek neki - és amivel halkabbra vehetem a lelkiismeret kutyáinak ugatását közvetlenül a fülem mellett. Meg fogom találni az utat hozzá... talán még nem késő keresztanyának lenni.
Nem tudom, ki hogy van vele... az én életemben a legszebb dolgok a legfájdalmasabbak. Néha annyira, hogy majd' beledöglök... de valahogy... éppen ezektől vagyok ember...
5 megjegyzés:
meghatódtam....és igen, soha nem késő.
nagyon örülök, hogy most újra elkezdődött valami.:):)
Már az, hogy ennyi idő után újra találkoztatok, igazán nagy dolog. Szerintem. és az, ahogy öleltétek egymást, azt érezteti, hogy van még tovább...
teide
Én is meghatódtam, nagyon. Felénk a keresztszülőség "komolytalan" dolog, legalábbis egyetlen esetet sem tudok mondani, ahol szoros kapcsolat alakult volna ki, vagy hogy a "kötelező" ajándékozási dolgokon túl bármi történt volna.
megértél rá mindenféle tekintetben (bár eleinte is érettebb voltál, mint én a magaméban valaha is). De most már azt a valaha volt ceremóniát is érted, meg ami mögötte van.
Ha így finoman állsz a dologhoz, nem lesz gáz! Magamból kiindulva. (Elvégre az én korosztályom.) Az én keresztanyám nem egyszer pattant meg. Számtalanszor. És nem egyszer került meg újra - hanem mindig, ha neki kellett vmi.
Egy darabig megbocsátod és esélyt adsz. Egy idő után nem és húzol egy falat, h most már bizonyítson is... Aztán ha az illető rólad mit sem tudva dirigál neked az életről - úgy, hogy az övé a hogyan ne éljünk sorozatos és tökéletes példája - akkor elszakad a cérna.
Én nem beszélek a keresztanyámmal - ezt ő érte el magának - és az esküvőmre sem hívtam meg, felháborodás ide vagy oda.
Ha türelemmel, lassan, szeretettel, újra megismerve állsz hozzá, akkor semmi baj nem lesz. (Tékozló keresztanya...)
Megjegyzés küldése