Mindenszentek margójára

Összesen talán 8-10 kép készült azon a napon a múlt héten... nem voltam túl jó passzban - és nem emiatt a temető miatt. Itt a Bécsi úton nincs is halottam, sőt... egyáltalán nincs halottam, csak a nagymamám, aki már 1976-ban elment. Ennek persze örülni kell. De ahogy telnek az évek, és ezen a napon mások emlékeznek, bennem egyre nő a félelem. Mert sokan vannak körülöttem idősebbek, nagyjából hasonló korban... nem csak rokonok, hanem olyanok is, akikkel az utóbbi években kötöttek össze az események, és akikre szinte jobban támaszkodom, mint a családomra. És majd egyszer elkezdődik... és mennek... én pedig - remélhetőleg - még maradok. De túl sok lesz egyszerre a veszteség, a bánat... és túl sok lesz a felelősség, amelyre egyedül maradok.

Persze tudom én is... most még örülj, most még itt vannak, blablabla... de logikus gondolkodás ebben a dologban nincs félelem nélkül. Én ezt a szellemet eresztem ki rövid időre a palackból minden évben november elején... aztán nagy nehezen visszatuszkolom az egyre szűkebbnek tűnő nyíláson. Kérlek Benneteket, maradjatok velem még pár évig... mindnyájan...