Karácsonyról - hosszan

A szüleimnél töltött "első" Karácsony estén túlvagyunk, szép is volt és jó is, ahogy lenni szokott. Bár nehezen szokom meg, hogy mennyire öregszenek... hogy az este nagy részét a macskáról szóló történetek tették ki, az esti beszélgetésre szánt időt pedig "a Balázs" (Széf) műsorára való várakozás váltotta fel. Megtesznek mindent, és jövőre is meg fognak tenni, a tenyerükön hordoznak... csak már másképp - és ehhez nekem kell alkalmazkodni, tudomásul véve, hogy az idő bizony változtat mindnyájunkon.

Az utóbbi években ráléptem egy útra, amelyet a családomban csak egyedül járok. A Karácsony ünnepét katolikusként eltölteni egy ízig-vérig nem-hívő családban meglehetősen furcsa. Mert legalább ilyenkor annyira jó lenne egy közös asztali áldás... valami odaillő zene... netán egy szentmise. Ehelyett magamban mondom el a köszönetet az ételért, ami az ünnepi asztalunkra jutott, ma este pedig egyedül ülök az autómba és gurulok el valamelyik templomba az éjféli misére - mint az utóbbi négy évben mindig -, és fázósan összehúzódva, kis irigykedéssel a szívemben nézem a családokat. Valamelyik következő este pedig megintcsak egyedül fogok ülni a Szt. Mihály templomban a karácsonyi koncerten. Nincs probléma, nem is akarom sajnáltatni magam, örömmel fogadtam, hogy így alakult az életem, és örömmel fogadom azt a néhány könnycseppet is, amit a magányosság gurít le az arcomon évről-évre ezeken az estéken.

Persze, azért "minden jó" (ahogy Varga Lóránt mondaná :) )... mert Telkiben és itthon is együtt vagyunk mindnyájan, van ajándék és hal és pulyka... a vörösbor színét elmélyítik a fények. Este pedig megnézzük huszadszorra is, ahogy a motkány küzd a makkjával - és huszadszorra is fogok tudni rajta röhögni. Az élet sokszínű - hála Istennek. :-)

Igen... néha a saját magam agyára is megyek már a sok dumával... bocs... Talán elég lett volna csak annyi, hogy mindenkinek kívül-belül békés Karácsonyt kívánok, nagy szeretettel.