91 évesen átvészelt egy tüdőgyulladást. Szomorú látvány volt, ahogy több mint egy hétig magas lázzal, öntudatlanul feküdt az ágyban, félrebeszélt, soványról még soványabbra fogyott. Nem szégyellem, hogy kértem az angyalkákat: jöjjenek érte, vegyék a karjukra, és a lázas félálomból repítsék valahová, ahol egyszer mindnyájan remélünk lenni.
Nem így történt. És most hogy itt maradt - most rosszabb. A láz ugyan elmúlt, de mély nyomokat hagyott az öreg szervezetben. Az elmúlt éjszaka egy órakor anyu talált rá kint a hóban, ahová mezítláb indult valami csak a számára érthető okból... a szobájában a bútorok, dísztárgyak mind szétdobálva, lerángatva, eltörve. Ma, amikor leültem az ágya szélére, sírásra görbülő szájjal mesélte, hogy "milyen rosszat álmodott": egy bútorboltban találta magát zárás után (a saját szobája), ahol mindent szétpakolt, mert kereste a kijáratot. Mikor végre talált egy ajtót, amit ki tudott nyitni (a bejáratit), a hóban találta magát mezítláb - aztán egyszer csak anyu is benne volt az álmában (mikor visszavezette nagy nehezen az ágyba). Még álomnak is rossz volt - mondja - talán jó, hogy nem is tudja, ez a valóság. Szerencsére arra sem emlékszik, hogy ez után az éjszakai "kaland" után reggelre bepakolt egy kéznél levő táskába pizsamát, borotvát, iratokat, merthogy indul "haza" Svédországba, és sietni kell a repülőhöz.
Annyira sajnálom őt - hiszen a földi életének már vége, csak a szívós teste köti még ide. És igen, van egy pillanat, ami után már nem azért imádkozunk hogy maradjon - hanem azért, hogy végre mehessen.
Annyira sajnálom őt - hiszen a földi életének már vége, csak a szívós teste köti még ide. És igen, van egy pillanat, ami után már nem azért imádkozunk hogy maradjon - hanem azért, hogy végre mehessen.
9 megjegyzés:
Nincs ezen mit szégyelleni. Tavasszal mi is azért imádkoztunk már anyámmal, hogy a 92 éves dédim szabaduljon meg a szenvedéseitől.
Azt hiszem egy ilyen nem élet életért imádkozni az önzőség részünkről.
Ó:(. Mi is átéltünk hasonlókat két dédivel. Kitartást nektek, bár ehhez azt hiszem, nem is lehet mit írni, úgy sajnálom Őt is..
krikszi
a nagymamám erős agyérelmeszesedéssel élte le az utolsó 15 évét, megkeserítve a mi és a saját életét, utolsó 2 évben megette a rák - a legnagyobb ellenségemnek sem kívánok :( ilyenkor már menni kell, nekik is sokkal jobb...
kívánom neki hogy valami szép álom közepette mosolyogva aludjon el....
Az én nagymamám is 92 volt, és hasonlóakat produkált, mielőtt elindult volna a végső útjára márciusban. Pakolt a szobájában ( újságokat tépkedett össze) és kiment az udvarra a hóra félmeztelenül....átérzem :(
Ilyenkor már tényleg csak imádkozni lehet, hogy minél kevesebb szenvedés érje a még hátralévő időben...
*ölel*
Szia!
Ismeretlen vagyok, de mélyen átérzem az érzést, a tehetetlenségedet, és a fájdalmadat.
Bátorságot kívánok, hogy végig tudd ezt csinálni, hogy szeretettel tudd támogatni, amíg az angyalok megsimogatják.
Puszi!
Heni
Köszönöm szépen Nektek.
Ó, édes istenem, hogy lehet, hogy pont ez a bejegy kerülte el a figyelmemet... nagyon megrázott, pedig még sosem éltem át ezt az érzést. Vagy talán éppen ezért. Néha nem értem én azt a felsőbb akaratot... miért... miért haragszik ránk ennyi? Most nem is a családot sajnálom, akiknek szintén fájdalom látni a valaha volt erős testet és szellemet összetörni. Nem is tudok mit mondani, hiszen az utolsó soroddal elmondtál mindent...
Nem kell mindent megérteni Goldenke... :(
Megjegyzés küldése