Attenzione....

...azaz: warning, mert ennyi nyelven tudok... csak ezt a címet már ellőttem kettővel ezelőtt. Szóval pajtikáim, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy vigyázzon az életére, mert kitört a max. két hónapig tartó NYÁR! Nem csak hogy meleg van, hanem gyilkos meleg, a fejünk fölött pedig már nem is a Nap süt, hanem kizárólag az UV sugarak bombáznak bennünket, agyonpörkölve esetleg már annyi idő alatt is, amíg átmegyünk a zebrán. Hátja... itten Kelet-Európában már csak ilyen veszélyes a  zéééélet... úgy tudom a mediterrán országok már gyűjtést is rendeznek (két tengerparti fürdőzéses-napozásos-jókedv között), a befolyt összegből pedig kockás férfizsebkendőket vásárolnak számunkra, hogy négy csücskét összecsomózva a fejünkre tudjuk tenni (vizesen, yesss....!), mint azelőtt Józsibá' az építkezésen.

Unalmas is volt ez a pár hónap február és május-június között, igaz, akkor is volt miről panaszkodni, mert mikor nincs?... de mondjuk kellett is ennyi idő, amíg regenerálódtam a 10-20 centis hóesés okozta sokkhatás alól. Már éppen rendbejöttek az idegeim, erre most meg basszus harminc fok van!

A gyerekem hallássérült, ebből adódóan a hírekből legtöbbször nem érti meg az árnyalatokat, csak amit fésztufész a képébe mondanak - vagy írnak. Így aztán tegnap az lőn, hogy jön a lánykám és letosz, mert kint vagyok a teraszon (pedig árnyékban): vigyázz mama, mert a napsütésbe bele lehet halni!!! És én ne vitatkozzak, mert oda volt írva a híradóba/internetre, média típusa lényegtelen. A kölyökben (jé!!!) eddig is volt annyi túlélési ösztön magától, hogy alig lehetett kiküldeni a napra még lájtos időben sem, de az tuti, hogy ezen a nyáron aztán még az arcát sem fogja odatartani egy fél órára sem a fénynek.

Vidéken nőttem fel, a Sokol rádió, a fekete-fehér tévé és a hétfői adásszünet idején. (Najó, igazából kicsit később, abban az időszakban amiről szó van, már hétfőn is volt Mazsola. :) ) Ilyen fantörpikus technikai felszereltség mellett ugye, tök hülyén éltük az életünket, nem volt megírva/megmondva, hogy mit gondoljunk, nem kúsztak be a passzív tudatunkba a naponta negyvenötször itt-ott hallott/olvasott mondatok, miszerint halálos veszedelemben élünk nap mint nap. Így aztán nyugodtak voltunk, bátran együtt éltünk a természettel: télen szánkóztunk, nyáron napon voltunk, bátran megsimogattuk az állatokat, majd ugyanazzal a kézzel felettük a földről a lekváros kenyeret (ami köztudott, hogy mindig pofával lefelé esik), mosatlanul loptuk ettük a fáról a gyümölcsöt, kertből az epret úgy, hogy ropogott a föld a fogunk alatt. A mostoha-nagyszüleim a kerti munkában elfáradva lefeküdtek a fűbe a diófa alá és egymás kezét fogva szundikáltak egy órát, pedig akkor is több volt mind harminc fok. Aztán amikor végre kaptak anyámék két hét szabit, akkor elmentünk szénné égetni magunkat a Velencei tó partjára, ójeeeee. Így volt... aszt' mégis még mindig itt vagyunk mi ketten - én és az immunrendszerem. 

Évek óta azon gondolkodom, hogy mi a cél? Miért akarják, hogy féljek/féljünk? Aki régóta olvas, talán emlékszik is, szerintem minden évben legalább egyszer előszedem és rágicsálom kicsit ezt a gumicsontot (bocs). De hát még mindig nem találtam meg a választ, és a helyzet csak rosszabb. 

Én csak okoskodok... viszont itt van egy könyv, amit nem olvastam, mert ennyi időt azért nem szánok a témára, de a rádióban volt egy riport az íróval. Ottan elmondták, hogy bizony jó lenne már szakítani ezzel a beszaratással tévhittel, hogy a napsütés mennyire ártalmas, mert sokkal több előnye mint hátránya van, elsősorban a D vitamin miatt, amit máshonnan nem kapunk meg. Emellett pedig amióta világ a világ, a meleghez, a fényhez pozitív dolgok kötődnek a tudatunkban, és ebben az instant világban nem ártana néha kicsit visszamenni a természethez - bazi nagy közhely de mint minden ilyen, igaz is. Milyen jó lenne azért, ha meglátnánk a munka, és a melegben még nehezebben teljesíthető kötelezettségek mellett (amik nekem is vannak, bizony!), hogy milyen szépek az esték... hogy 9-kor még kint lehet ülni a teraszon... hogy még itt Budakülsőn is olyan nyár-illat van ilyenkor mint vidéken... hogy azt a reggeli kávét is mennyivel másabb meginni nyitott ajtó/ablak mellett... és milyen jó volt Tihanyban ledobni a papucsot és bokáig bemenni a Belső-tó vizébe... ésatöbbiésatöbbi.... Nyár van... élet van - és ez jó.