Alessia vagyok és katolikus: két éve tartozom "hivatalosan" is az egyházhoz, jelenleg a ferences harmadrendbe igyekszem, egy-két év múlva tehetek fogadalmat. Addig pedig tanulok és tapasztalok... amikor pedig néha megelőlegezem magamnak a bizalmat, hogy "ferences vagyok", az máris nagyon szívet melengető érzés.
Most ezt miért? Mert olvastam egy blogot, ahol a mamának az volt a problémája, hogy az alsó tagozatos gyermekének erkölcstanra kell járni, a még nagyobb problémája pedig az volt, hogy ketté van választva a dolog a bizonyos iskolában hittannal egybekötött, és "sima" erkölcstan oktatásra. És akkor most neki színt kell vallani, hogy hívő vagy ateista. (Lábjegyzet: ez szerintem már egy butaság, mert sokan csak azért íratják be a gyermeküket hittanra, hogy az általános műveltségük kapjon egy alapot, amire később az irodalom és a művészettörténet épülhet, hogy majd ne álljanak hülyén a Sixtusi Kápolnában, ha egyszer eljutnak oda - és ez is egy teljesen elfogadható szempont.)
Elismerem, hogy ez magánügy, és talán jogosan akarjuk megtartani magunknak a hovatartozásunkat. De azért mégis csak valahol szánalmas... mitől félünk? Hogy tudtak annyira megnyomorítani bennünket, hogy nem vállaljuk fel, kik vagyunk - de azt sem, hogy kik nem! Hála Istennek nekem egy csomó barátom van innen is onnan is, akik hangot mernek adni a világnézetüknek. Szó volt erről itthon, és azt mondja a Családfő, hogy minden a megélhetésre van kiélezve: félnek az emberek attól, hogy majd azért nem kapnak meg egy állást, mert ilyenek-olyanok... ha esetleg az ebben döntést hozók meg pont amolyanok... inkább óriási falakat vonnak maguk köré, és a mögül lesnek kifelé a két tégla közötti résen. Nehogy megtudjanak rólam valamit!!!
Nem tudom... Hajlamos vagyok ezt is túlidealizálni (mint sok mást is), de a "mieink" között nyugalom van: fel sem merül, hogy ne vállalják fel a hitüket, szépen járatják a gyerekeiket hittanra, nyáron hittantáborba... egyre több kis ministráns van a szentmiséken... a felnőttek énekelnek a kórusban, a fiatalok gitároznak a zenés miséken.. senki nem tetováltat keresztet a homlokára, de szép nyugodtan (és nyíltan!) éljük az erőt adó hitünket. Ha nem járok csukott szemmel, persze én is látom a sok visszásságot, de ez már egy másik posthoz tartozna, ebbe nem megyek bele: emberből vagyunk, mindenki hibázik, én is, te is, ő is.
Van persze sok felvetődő kérdés, megoldást kívánó helyzet ezen az úton, ami tényleg nem tartozik a nyilvánosságra, erre meg is találja az ember a helyet, hogy hol írja le, hol mondja el. De legalább néha ki kell mondani az "igen"-t... vagy a "nem"-et... lehet, hogy mindegy is, hogy mit, hiszen sokszínűek vagyunk... de valamit!... valamit mindenképpen!
9 megjegyzés:
Próba
Hát ez van... a másik fiókból is kiírja a teljes nevemet. MOST befejeztem az ezzel való időtöltést, hörrrr....
Akinek fontos, az fel vállalja!Aki rejtegeti, az nem abban él igazán.
Lehet, hogy ilyen egyszerű?
A név ki. és nem kiírós "bonyodalomban" sajnos nem tudok segíteni, ezért a hallgatás ez ügyben részemről.
Furi, sosem gondolkodtam azon, hogy ezen okból titkolódznom/unk kellene. Asszem, örülhetek, hogy viszonylag normális környezet/társaság vesz körül? Még sosem találkoztam "mereven" ateista, vagy nagyon bigott emberrel - azaz szélsőséges helyzetekkel, megnyilvánulásokkal. Mindenki helyén tudja kezelni ezeket a dolgokat (mármint itt), úgy tűnik.
Kivételesen azt mondanám, a Családfőnek is igaza van. Sok olyan munkahely van, ahogy ez nem kérdés, de nagyon sok olyan is van, ahol a HR-es bevallottan a FB-on és egyéb helyeken tájékozódik a leendő, sőt a már felvett munkatársak magánéletével kapcsolatban is. Aztán ha a cégnek nem tetsző képeket tölt fel, oldalakat lájkol etc., akkor az orrára koppintanak. Már csak azért is, mert sokszor as vallási hovatartozásoddal a politikai véleményedet is sejteni vélik. Ez egy ilyen világ. Te magad is sokszor írsz arról a tendenciáról, hogy manapság divat a tv-nézőre, az újság-olvasóra ráhozni a ritka frászt. És meg is teszik, ki-ki a maga módján. Mert mindkét oldalon vannak, akik visszaélnek az információval. Sosem fogom megérteni, miért muszáj egyeseknek téríteni, legyen szó teljesen mindegy, hogy miről. Pedig állítólag az a szép bennünk,emberekben, hogy nem vagyunk egyformák. Mégis uniformizáljuk magunkat lépten-nyomon.
Valaki lőjön már le! Na, majd mindjárt a fogorvosnál befogom.
az első mondatban, nem ahogy, hanem ahol... sorry... a többit már inkább át sem olvasom, ma már írni sem tudok
De azért a szép templomi esküvő trendi és akkor gyorsan kereszteljük meg, bérmáljuk meg a gyerekeinket, hogy feszíthessünk az esküvőjükön...
A mi családunkban 4 vallás képviseltette magát..zsidó ( ez nem beleszületetett, hanem választott vallás) református, katolikus és nazarénus vallásúak voltak a családomban eddig. Igazi ateista is volt anno, a férjem és a szülei. Engem megkereszteltek, de nem gyakorlom a vallásom, mert valamiért nem tud érdekelni ez az egész.
Szerintem a most készülő "zsidólista" által táplált, vélt, vagy valós félelmek, ami miatt az emberek nem tudják, mit tegyenek.Nincs olyan messze még történelmileg a gettók emléke, hogy simán legyinteni lehessen ezekre a durván rasszista és számomra is ijesztő politikai megnyilvánulásokra. Én vállalom a református voltom, eszem ágában sincs megtagadni, de nekem ijesztő a listázási kényszer. egyre inkáb Nagy Testvér érzésem van, egyre inkább futnék innen messze, mielőtt a gyerekeimnek baja esik. Vállalom, hogy félek. Ettől függetlenül nincs jó választás. Mert soha, senki meg nem mondja, ki lesz a következő "ellenség". Most politikailag kereszténynek lenni kifizetődő, de lehet, hogy 4 év múlva már csak a szittya magyarok számítanak "jó vér"-nek, akik lófejet esznek vasárnaponként. Esetleg újra az ateizmus lesz a nyerő. Én az összes félelmeimmel felvállalom magam, de nyugodt, az nem vagyok....
Megjegyzés küldése