... mert nem tudtam, hogy ott van az arborétumban. Labirintus - de nem az a fajta, amelyben százszor el lehet tévedni, és talán soha nincs belőle kiút, hanem úgynevezett "keresztény labirintus": egy bejárattal és egy végponttal. Egy picike belső utazás. Szeretném kipróbálni. Kit nem foglalkoztatnak az ilyen témák: elindulás és megérkezés... kezdet és a vég.... tudatlanság és tudás... a cél és az út... Miközben a fehér kockaköveken lépkedünk, megtapasztaljuk, hogy néha mennyire messze is van a végpont, bár közelinek és egyszerűen elérhetőnek tűnik. A körülmények, a tudatlanságunk... az út, amiről nem tudunk letérni, átmenetileg más irányba fordíthatnak bennünket. Előrefelé megyünk vagy hátra? A többiek utánunk jönnek? De hisz' az előbb még szemből láttuk őket.... Kívül érezzük magunkat, a legszélső körön járunk? Elkeseredünk, feleslegesnek tartjuk a "gyaloglást"? Lehet, hogy egy váratlannak tűnő forduló után éppen ezután érünk célba, és ezután látjuk meg a sok-sok megtett lépésnek az értelmét. Persze megvonhatjuk a vállunkat, átvághatunk a tekervényeken, és simán kisétálhatunk - de jó érzés lesz-e megfutamodni? A hitünk... a céljaink... az álmaink.... semmi nincs ingyen - mindenért végig kell járni Az Utat.
“Te tanítasz engem az élet ösvényére." (Zsolt. 16:11)
(Foto innen: http://labirint.us/fenykepek/)
5 megjegyzés:
Miért van olyan érzésem, hogy ide akkor kell majd visszamenni, amikor Te is mezítláb mehetsz rajta végig? Valahogy úgy van a dolog a helyén. Szerintem.
Aha. Valahogy szerintem is. De akkor novemberig még van időm. Köbö. :) :)
Hát, a múlt héten spec. felfáztál volna :)))
Valamelyik híres (külföldi) katedrálisban is van hasonló, csak azt nem tudom, melyikben :)
Micsoda kincset rejtenek az évszázadok és a fák. Köszönöm, hogy leírtad!
Megjegyzés küldése