2012. november 29., csütörtök

Hírek - időjárás :-)

Újabb Hesemann könyv van, aminek a fordítását megkapom sokadik átnézésre. Jézus, Péter és Mária élete, továbbá más könyvek után most a Grál utáni kutatást dolgozza fel. Nagyon érdekes, csak ha fáradtabb vagyok, nem tudok egyszerre a tartalomra is figyelni meg a hibákra is. Most meg olyan álmos vagyok valamiért, hogy abba is hagytam. A maradék erőmet inkább blogbejegyzésbe fojtom. :-)

96 %-os lett az olasz tesztem, ahhoz képest tök jó, hogy az utóbbi hónapokban mennyire nem volt időm ezzel foglalkozni. Most már nyugisabb időszak következik, ha csak naponta egy órát rászánok (átlagban :-) ), talán eltűnnek a fehér foltok. Nem tudjuk most mi lesz ezzel az EU-s pályázatos dologgal, de jó lenne, ha még az előtt megkapnánk a tájékoztatást, mielőtt befizetjük a következő trimesztert. Nehogymá' potyára fizessem be! :-) Ma egyébként tök jó volt, mert activityztünk: egy-egy elég hosszú mondatot kellett sorban mindenkinek elmutogatni, a többieknek meg kitalálni. Nagy röhögések voltak - és részemről nagy meglepődés, hogy bizonyos dolgokra már hány szinonimát tudunk. (Jé!)

Sütöttem tutimézest. Poén volt, mert a költözésben valahol elveszett az az újság, amiben a receptje volt, azt a hat hozzávalót pedig minden évben képes vagyok újra elfelejteni. Felhívtam a Goldent, neki nincs meg, mert sosem süt, csak eszi amit viszek. :-) Felhívtam VCS-t, neki megvan, sőt: keressem meg a kajás blogján. S lőn! Milyen is volt az életünk blogolás nélkül? :-P

Sokat tettem a héten az "el-macinacisodás" ellen. Sokba is került. :-P De végre van szoknyám, színes harisnyám és olyan csizmám ami nem trampli aminek van sarka. Most lehetne egy esszét írni arról, hogyan feszül össze a mértékletességre törekvés azzal, hogy az ember lassan elveszíti azt a kevés önbizalmát és magabiztosságát is, mert állandóan rosszul öltözöttnek érzi magát... és úgy megyek tárgyalni munkaügyben, hogy az "asszisztens" (alias titkárnő) is elegánsabb nálam... ésakkorezmosthogyisvan... Talán arany középút, mint mindenben.

Az időjárás meg úgy jön ide, hogy ma megkértek, a vasárnapi kiránduláson én is legyek sofőr, mert a mikrobuszba nem férnénk be, annyian vagyunk. Hát az előrejelzést nézve ez most annyira nem jó hír... elvezetek én a világ végére is, de azért nem pont arról álmodom, hogy a tél első csúszós napján a Budai Hegyek falvacskái között kanyarogjak. Azt hiszem, holnap fel is hívom a zilletékest, hogy azért legyen egy bé tervük is, mert itten a mi környékünkön nagyon durván le tud fagyni az út, és akkor már el sem indulok. Pedig fényképezni szeretnééééééééék....!!!!

A tévében meg mutatnak most egy madarat, amit úgy hívnak, hogy gólyapöcs. Esküszöm! Hárman hallottuk (rosszul) :)))) . *kollektív családi röhögés*

Na, kicsit nem figyelek oda, aszt' már elmesélem a zéletemet. Szóljatok rám! :-)

Ezt most csak úgy. Mert majd megint menni kell... :-) (San Damianonál - by Lazac)

3 megjegyzés:

Golden írta...

Én még "hallgattam" volna tovább a mesélést... jól indult így a nap! :)

Az meg gólyatöcs, teee XDDDDD

Béb írta...

Nem gólyatöcs az? - előtört a középsulis múltam. (Miért emlékeztem úgy, hogy a gólyatöcs egy növény... Hümm.)

Unknown írta...

Ld. az előző komment.... :-D *gonocZM*